A spiritualitás csapdái
Az utóbbi időben egyre többen nyitnak a spiritualitás felé, egyre több emberben ébred fel a vágy, hogy tudatosabban éljen. Aki elindul ezen az úton különböző lépcsőfokokon halad végig. Elképzelhető, hogy első lépésként kíváncsian lapozza a témával foglalkozó könyveket, vagy keresi azokat a filmeket, melyek az önismerethez, illetve a spiritualitáshoz kapcsolódnak. Egy idő után felébredhet a vágy, hogy olyan csoportokat látogasson meg, ahol a csoporttagok belső munkát végeznek.
Ezzel párhuzamosan a saját életébe is próbálja beépíteni a tanultakat, egyre nyitottabb a világra, keresi az összefüggéseket és más szemüveggel tekint önmagára, az emberi kapcsolataira és egyúttal a világra. Ahogy bővül a tudás, úgy növekszik a belső vágy is arra, hogy még inkább megismerje az őt körülölelő univerzumot, s vele együtt megtalálja önmagában is a Szeretetet, a Forrást.
Az utazás alatt azonban néha letér az ösvényről, tesz néhány vargabetűt, de ezekkel sincs semmi baj, hisz a tanulás része és ha abból indulunk ki, hogy nincs jó és nincs rossz, akkor ezek a vargabetűk sem minősülnek rossz iránynak, pusztán tapasztalások a belső munka során. Felsorolnék néhány tipikus mellékutcát ( a teljesség igénye nélkül), melyek közül néhánnyal jómagam is találkoztam az életemben, illetve az ügyfeleim kapcsán, a munkám során:
- A spiritualitás oly mértékben van jelen az illető életében, hogy közben elfelejt két lábbal a földön állni és a hétköznapi tevékenységek, a munka, a kötelezettségek nem kapnak megfelelő figyelmet és energiát.
- Oly mértékben jellemző a csodavárás, hogy az apró jeleket nem veszi észre az ember, pedig azok mutatják a helyes irány.
- Párkapcsolatban az egyik fél hatalmas energiával veti bele magát a belső munkába, míg a másik megmarad a racionalitás talaján, s emiatt egyre nagyobb lesz a két ember között a távolság.
- Olyan magas elvárásokat támaszt az illető önmagával szemben, melyek már nem a fejlődését szolgálják, hanem belső frusztrációként jelennek meg a munka során.
- Egy idő után úgy érezheti az utazó, hogy mások felett áll, pedig ez pusztán a spirituális ego huncutsága, melyet kikerülhetünk, ha végig törekszünk az alázatra az utazás során.
Azt gondolom, hogy nagyon fontos végig az éberség, az alázat, a tolerancia, a türelem mind önmagunkkal, mind a környezetünkkel szemben, hiszen pont ezek által tudjuk tartani a megfelelő irányt, s napról-napra egyre beljebb juthatunk, s újabb tapasztalásokkal gazdagodhatunk, míg megtaláljuk magunkban a Forrást.
Rajmon Beáta