Álmaink üzenete

2015.05.11 14:12

"Álmodni nem oly könnyű, mint hinnénk.Amikor álmodunk hatalmas energiákat indítunk útnak és tovább nem rejtegethetjük magunk elől az életünk valódi értelmét."
Paulo Coelho

 

Álmaink üzenete

 

Az álmokról és azok jelentőségéről írnék néhány gondolatot, mert személy szerint úgy gondolom, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk általuk. 

Jómagam már egészen fiatalon felfigyeltem az álmok üzenetére és próbáltam őket értelmezni, beépíteni a hétköznapokba. Ez sok esetben hozzásegített egy-egy döntés meghozatalához, illetve ahhoz, hogy önmagamat és az életemet egy kicsit más nézőpontból láthassam. Nyilván mindannyian másképp viszonyulunk a témához, attól függően, ki mennyire befogadóképes, illetve mennyire élénk az álomélete. Egy biztos, mialatt alszunk az ego nem dolgozik aktívan, a folyamatos önkontroll nincs jelen, nem akarjuk felülbírálni mindazt, amit megélünk, ellentétben az éber pillanatainkkal, amikor folyton azon gondolkodunk, hogy helyesen cselekszünk-e.
 
Álmainkban minden lehetséges, ezért olyan dolgok is megtörténhetnek velünk, aminek jelen pillanatban nem sok az esélye, viszont komolyan foglalkoztat bennünket tudat alatt. Most mondhatjuk azt, hogy azért álmodtunk egy bizonyos dologról, mert azon járt napközben az eszünk, való igaz, viszont ébren ezeket az eseményeket az általunk felépített korlátok között látjuk, míg áloméletünkben képesek vagyunk meghaladni saját határainkat. 
 
Azt gondolom, álmaink segítségünkre lehetnek a hétköznapokban, hiszen olyan információt hordozhatnak, melyek megmutatják a bennünk lévő csodákat és az általunk választott életutat. Hogy ennek mekkora jelentőséget tulajdonítunk, nyilván attól függ, milyen mértékben vagyunk nyitottak az univerzum csodáira. 
Eme gondolatsor nem feltétlenül azt akarja sugallni, hogy pontosan úgy cselekedjünk, ahogy az álmaink diktálják, sokkal inkább arra akar rávilágítani, hogy a nézőpontunkat tárjuk szélesebbre és ha lehet tologassuk a határainkat.
 
Rajmon Beáta
 

Médiaszereplések:

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/ezoteria/20140926/mmegbocsatas/

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/csalad/20150218/hazassag-valsag-szerelem/

Családinet Magazin: www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/22158/gyogyul_a_lelkem

Ajkai Televízió: www.youtube.com/watch?v=FO1KoGcIQOA

Cosmopolitan magazin 2017. februári szám: Segítség, a legjobb barátnőm egy troll!

Címkék