"A valóság a lélek, az illúzió a világ. Rettenetes, hogy mi fordítva élünk. Ténynek vesszük a világot, mivel merevebb, közönyösebb és tényszerűbb. Holott csak formája a rugalmas léleknek, mint pohár viznek a pohár."
Pilinszky János
Az illúzió fogságában
Nézem a velem szemben ülő férfit, s közben azon gondolkodom, vajon hány embernek mutatja meg ezt az arcát... Tiszta, őszinte, érdeklődő, gyermeki, tele van szeretettel. A világító kék szempár kíváncsian olvas a tekintetemben, mialatt mosolyra húzódik a szája. Várja tőlem a visszajelzést, én viszont úgy döntök, még várok, egészen addig, amíg ki nem mondja mindazt, ami a lelkében lejátszódik.
- Nagyon nehéz minden áldott nap megmutatni a világnak, hogy milyen erős vagyok és sikeres.
- Tudom, viszont rengeteget dolgozol azért, hogy ezt bebizonyítsd.
- Igen, de már belefáradok, úgy érzem, mintha mindig figyelnének, a reakcióimat, a döntéseimet, a válaszaimat...
- Mit tennél, ha nem lenne közönség, ha nem kellene senkinek "játszanod"?
- Úgy érted, ha levehetném az álarcot? Kimutatnám az érzéseimet, akkor is, ha éppen sebezhető vagyok, nem mosolyognék akkor, amikor az ügyfelemet legszívesebben a pokolba kívánnám, sírnék, ha egy megható filmet látok, megölelném az apámat, anélkül, hogy attól tartok visszautasítaná.
- Miért nem lépsz ki ebből a játszmából, miért ragaszkodsz a szerepeidhez?
- Mert akkor összedől a világom, akkor megsemmisül minden, amit eddig felépítettem, eltűnik az illúzió és marad a valóság.
Sajnos nagyon sokan élünk olyan illúzióvilágban, amit azért építettünk, hogy megfeleljünk a környezetünknek, a családunknak, a külvilágnak. Viszont ennek a játéknak nagy ára van, rengeteg energiát kíván tőlünk a fenntartása. Ahhoz, hogy mindig a lehető legjobb formánkat mutassuk, folyamatosan résen kell lenni, figyelni arra mit mondunk, hogyan viselkedünk, mennyit mutatunk meg a bennünk lezajló történésekből. Ha csak egy kis időre kilépünk a szerepünkből, lehullhat az álarc, s kiderülhet a meztelen valóság. Látható és érezhető lesz, hogy sebezhetők vagyunk és mennyire vágyunk a szeretetre...
Hatalmas bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy éljünk a lehetőséggel és fel merjük vállalni önmagunkat. De megéri, hiszen a szerepektől való megszabadulás hihetetlen szabadságot ad, megszűnik a kényszeres megfelelés és a szabadon áramló érzések által olyan emberi kapcsolatokat alakíthatunk ki, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog, teljes életet élhessünk.
Rajmon Beáta