Szeretni és szeretve lenni

2023.04.11 15:28

Az uóbbi években azt tapasztaltam, hogy a szeretetről könnyedén tudok írni, könnyen át tudom adni mindazt, ami a lelkemben van. A régebbi blogbejegyzéseimben, a közösségi portálokon, a könyveimben a szeretet általában központi téma volt, és én mindig hagytam, hogy a bennem lévő gondolatok utat törjenek maguknak. Egészen furcsa volt, hogy ma háromszor lendültem neki, hogy 'papírra vessem' a gondolataimat. Persze tudom, hogy én sem mentesülök az égi hatások, az aktuális energiák alól, és amikor a szeretetet, az érzelmeket képviselő bolygó /Vénusz/ egyszerre kap lendületet és fékezést a kommunikációt képviselő állatövi jegyben, az számomra is kihívást jelentő feladat. Az asztrológiai háttérről és a mélyebb összefüggésekről csak a Tagoknak szoktam mesélni, de most úgy éreztem, hogy egy rövid gondolat erejéig kivételt kell tennem, hiszen a mondanivalóm is szoros összefüggésben van ezzel az ellentmondással. 

Azt gondolom, hogy minden ember arra vágyik, hogy szeretve legyen, és szeretetet adhasson a környezetének, hiszen ebben a 'létállapotban' érezzük magunkat boldognak, kiegyensúlyozottnak. Persze ezt megélni korántsem olyan egyszerű feladat, hiszen a legtöbb ember már gyermekkorában olyan sérüléseket, sebeket szerez a szülei, a szoros környezete által, ami megakadályozza őt abban, hogy az érzelmeit szabadon áramoltassa. Ezért sokan átváltanak rejtőzködő üzemmódba, felveszik az álarcot, és folyamatosan szerepet játszanak, mindig olyant, amilyent az adott szituáció megkíván tőlük. Emiatt a felnőttkori kapcsolatok csorbulnak, zátonyra futnak, és sok esetben újabb és újabb kudarcélményt jelentenek az illető számára. A terhelt párkapcsolatokban élők közül kevesen keresik az okokat, a gyökérproblémát a múltjukban, jellemzően egymás hibáztatása kerül a középpontba. Nem gondolnak arra, hogy mindketten súlyos terheket cipelnek a 'hátizsákjukban', ami megakadályozza őket abban, hogy tisztán megmutassák, megéljék egymás mellett önmagukat. A jól működő párkapcsolatokban nem csak testileg vetkőznek meztelenre a felek, hanem megmutatják a legmélyebb félelmeiket, vágyaikat is a társuknak, és azáltal, hogy álarcok nélkül vannak jelen, lehetőséget adnak maguknak a tiszta kapcsolódásra, ami a kiegyensúlyozott párkapcsolat alapja. Szeretnélek jól szeretni, de nem tudlak, szeretném, ha viszontszeretnél, de úgy érzem, hogy nem azt kapom, amire vágyom a kapcsolatban. Talán néhányan azonosulni tudnak ezzel a mondattal. Hiszen a kölcsönös, tiszta szeretet megélése nem is olyan egyszerű feladat. Jól szeretni a másikat kifejezetten nehéz, de van néhány évtizedünk arra, hogy megtapasztaljuk milyen az, amikor tisztán, önzetlenül, felelősségteljesen vagyunk benne egy kapcsolatban. Ez egy hosszú belső utazás, amiben végül rátalálhatunk önmagunkra, az értékeinkre, a  bennünk lévő szeretetre, amiket megoszthatunk a társunkkal.

Szeretni és szeretve lenni... Mit jelenthet? Önmagam vagyok melleted, tisztán kikommunikálom a gondolataimat, és megmutatom az érzelmeimet, még akkor is, ha esetleg sérülni fogok, vagy veszteséget élek meg emiatt. Őszinteségre, tiszteletre törekszem minden szituációban. Teret adok neked, szabadságot, miközben folyamatosan megteremtem a lehetőségét annak is, hogy közös élményeink legyenek a kapcsolatban. A konfliktusokban a megoldásra fókuszálok. Figyelek rád, és ha kéred, támogatlak, meghallgatlak, mint egy jó barát és minden esetben vállalom a gondolataimért, a cselekedeteimért a felelősséget. A múltam nem kísérti a jelenemet, a múltbéli sebeimért nem téged okollak, hanem belső munkával tudatosítom és gyógyítom őket. Tiszta tükröt tartok neked, hogy meglásd benne önmagad, és ha szükséges változhass, felülemelkedhessél a korlátaidon, és bátran, őszintén, önzetlen szeretettel felvértezve legyél jelen a kapcsolatunkban.

Ha szeretnél a témáról bővebben, kicsit más nézőpontból is olvasni látogass el a www.felicitysheer.com weboldalamra, ahol a Blog - Csak Tagoknak menűben megteheted, illetve vásárolhatsz a webáruházból könyveket.

Rajmon Beáta

Médiaszereplések:

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/ezoteria/20140926/mmegbocsatas/

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/csalad/20150218/hazassag-valsag-szerelem/

Családinet Magazin: www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/22158/gyogyul_a_lelkem

Ajkai Televízió: www.youtube.com/watch?v=FO1KoGcIQOA

Cosmopolitan magazin 2017. februári szám: Segítség, a legjobb barátnőm egy troll!

Címkék